Éppen irtam a leckémet. Legalábbis az asztalomnál ültem és egy füzet felé görnyedtem.

Unatkoztam. Sóhajtottam egy nagyot és felálltam kényelmetlen nyikorgó székemről, amin egy régi kopott,

a sok mosástól beszürkült párna volt. A rádióban valami zenének nem mondható recsegett de nem zavart,nem is figyeltem rá.

Nem volt rossz idő, az eső sem esett, a napot felhők takarták el, de mégse éreztem, hogy feltétlenül ki kéne mennem kicsit levegőzni.

Csak bámultam ki az ablakon. Semmi érdekest nem láttam. A mogyorófa megsárgult levelei halk pattanással váltak el a számukra

életet jelentő korhadt ágaktól, és könnyedén a szél lágy fuvallataira bizták könnyű testüket. A hajnali esőtől még nedves volt a föld, a mélyedésekben megmaradt pocsolyáknál madárseregek gyűltek, akiket egy cirmos macska egy szempillantás alatt elkergetett. Egyáltalán nem volt rossz kedvem. Csak unatkoztam.

A szomszéd néni ballagott el a házunk előtt. Munkába sietett. Egy barátságos kis sorházban lakunk, ahol mindenki ismeri egymást.

Egy másik szomszédunk suhant végig az úton mogorva kutyájával, kinyitotta a barna kaput és tovább rohan az út testen. Várjunk csak!

Egy ismeretlen férfi állt a kisajtó előtt, feltépte a kallantyúját, és idegesen becsapta. Ki lehet ez? A hűvös idő ellenére csak egy

az éretlen, vastagon permetezett szilva szinéhez hasonló pulóvert , farmernadrágot, ami a térdénél ki volt szakadva és egy fekete bakancsot viselt, és

egy óriási  zöld hátizsákot cipelt. A kezei remegtek és ide oda kapdosta a fejét mintha üldözné valaki. először elindult az egyik ház felé. Egyszer csak felpillantott az én ablakomhoz, meglátott engem, kicsit összerezzentem. Ő fenyegetően nézett rá egy ideig, összeráncolta a homlokát majd hosszú, gesztenyebarna haját kisimitotta a szeméből megfordult és el vágtatott .Kicsit közelebb hajoltam az ablakhoz mintha azt akartam volna hogy lássam mi van az utat árnyékoló fenyőfák mögött min ez a különös fickó el rohant .A sima üvegben visszatükröződtek bámuló szemeim. Még egy kis ideig nézelődtem, majd leültem egy mohazöld puffra. Mélyen belesimultam mintha az lenne az egyetlen menedékem, és magamra húztam egy puha, kibolyhosodott plédet. Lassan

a kis zsákban lévő apró, puha golyócskák zizegése megnyugtatott, és elaludtam. Pár óra elteltével egy nagy csattanás ébresztett fel. Először csak az egyik szemem nyitottam ki, majd becsuktam, utána ki nyitottam a másikat. Majd megpróbáltam letörölni szempilláimat elnehezitő nem létező álomport, amiről sokat hallottam kiskoromba és oly édes álmokat hoz esténként. Nagy nehezen felálltam és odasiettem az ablakhoz hogy lássam, mi is ébresztett fel. Mikor kinéztem látnom kellet a nagy pusztitást, sárga és piros levelek hömpölyögtek az úton, a bokrok vékony ágaik keményen küszködtek a széllel, a magasabb fák korhadó, leveleitől megfosztott ágai engedelmesen meghajoltak a szél hatalma előtt. Nemsokára már az eső apró és jéghideg cseppjei verdesték az utat. Néha felbukkant egy-egy ember a tőlünk nem messze lévő fenyőfasétányon, ami az ablakunkból csak alig látszott, a hangyányi embereket csak az élénksárga esernyőről lehetett felismerni. Különös hely, ahol élünk,

Furcsa szokásokkal. Kevés ember lakik itt, de mindenkinek napsárga esernyője van,

azt is csak ritkán használják, mivel alig esik eső, mindenki egy időben sétáltatja a kutyáját, mindenki egy időben ebédel, itt nincsenek óriási bevásárló központok, nekünk elég egy kis bolt, csak egy mozi van

de az is csak szombatonként  van nyitva, viszont van egy szép halastó, amibe nyáron kacsák úszkálnak, körülötte juharfák árnyékolják a frissen lakkozott piros padokat,

van egy szép fenyőfasétányunk is, ami a barack szinéhez hasonló ,apró kavicsokkal van felhintve, és a fák alatt minden szinben pompázó árvácskák nőnek. Egy iskola van, zöldek a falai és mikor órán kinyitják a sárgára mázolt ablakokat belebeg a közeli méhészetből a méz édes illata. És ha a házunk felé mennénk, ott van a mi kis ’’falunk’’

büszkesége, a templom. Nem egy hatalmas templom, kis aprócska, de szép rózsaablakokkal, fehérek a falak, és szép faragott padok vannak belül, az ajtón aranykopogtatók vannak, és a csúcsán egy kereszt diszeleg. A templomkertben

egy szobor van, ami egy galambot ábrázol, körülötte rózsabokrokkal. A templomtól pár lépésnyire ott a gyümölcsöskert, ahonnan a piactérre szállitják az édes húsú barackot,

a szilvát, a savanykás meggyet, a zöldalmát és a földiepret amiről mindig a nagymamám lekvárja jut eszembe. A házak mind sárgára, pirosra és zöldre vannak festve, és egy barna kerités választja el őket egymástól. Mindenhol gyönyörű zöld fű nő. Én mégis a legszivesebben a könyvtár

mellet lévő kis dombon szeretek lenni, mert ott van a számomra oly kedves fa, minek mindig felmászok menedéket nyújtó ágai közé, ahol olvasni szoktam és innen csodálatos a kilátás a mi kis mesevilágunkra. Számomra ezért is furcsa ez a nap. Esik az eső, egy különös alak megjelenik, és nappal el tudtam aludni… nagyon különös. Úgy gondoltam megkeresem azt a fickót, tán egy látogató, vagy egy új lakó! Gyorsan felvettem a zöld esőkabátomat, és megpróbáltam hajamat betuszkolni a kapucni alá. Magamhoz kaptam sárga esernyőmet és elindultam a  felfedező utamra. Először a sétányt jártam körbe, utána megnéztem a tavat, a templomkertet és végül meglátogattam az én kis tölgyfámat. Felmásztam a legtetejére, kusza ágai közé, hátha meglátok valamit. A sok sárgaesernyő egyhangúlag cikázott a főtéren. Hoppá! Megvan a mi emberünk! Nem volt nehéz megtalálni, hisz csak neki volt fekete ernyője. Gyorsan leugrottam a fáról, sajnos pont egy tócsába érkeztem de ez nem számitott, csak hogy odaérjek, mielőtt elmegy.

Sikerült odaérnem. Megálltam előtte, de nem egy magas, vékony, hosszú hajú fickót láttam hanem a könyvtáros. És még az esernyője is sárga volt. Kissé meglepődtem, gyorsan körülnéztem, de csak olyan embereket láttam akik sárga esernyőt markolásztak. A könyvtáros úr közben türelmesen várta,

hogy köszönjek neki, és, hogy figyelmeztessen megköszörülte a torkát. Hirtelen odakaptam a fejem. Egy ideig csak néztem, miközben az a férfi kinek nincs is neve, ugyanis mindenki a kedvenc könyve cimén szólitja, - vagyis ahogy én hivom Vuk bácsi-már egyre idegesebben toporgott egy pocsolya szélén. Zavaromba csak egy halk bocsánatot tudtam kinyögni és engedelmesen meghajoltam amire könyvtárosunk válaszként bólintott és továbbment. Nálunk ez a szokás, a  fiatalok meghajolnak az idősebbek előtt. Bánatomba,hogy nem találtam meg az idegent, bementem a helyi cukrászdába hogy vegyek magamnak vigasztalásul a kedvenc csokimból. Megálltam a pult előtt és az üvegére szoritottam tenyeremet. Egy ideig még gondolkoztam hogy töltött táblást vegyek e vagy mogyorósat. A töltöttnél maradtam. Nyújtottam volna a pénzt, de Cuki néni eltolta a kezemet, megsimogatta az arcomat és csak annyi mondott az ő édesen csengő hangján: Majd! Szeretem nagyon Cuki nénit, pufók, szőke hajú, zöld szemei mindig úgy felcsillannak mikor egy ismerős tér be a boltba, mindig fehér ruhát visel, piros köténnyel.

Elvonultam az egyik márványlapos asztalhoz a fiom csokoládéval. Leültem és elkezdtem forgatni a kezemben. Szép fényes zöld papirba volt csomagolva és egy aranyzsinórral volt átkötve. Mohón megfosztottam a ruhájától az édes finomságot és elkezdtem enni. Csodás érzés csokoládét enni. A töltött táblás arról hires hogy mindig más meglepetést rejt a  barna, ropogós csokoládé. Én éppen egy citromosat fogtam ki, bár a karamellásat szeretem de most ez is megfelelt. Lassan elindultam hazafelé, maszatos ujjlenyomatomat otthagytam a cukrászda kilincsén. Az eső már nem esett, a nap is kisütött.  Szivárvány vágta félbe a tiszta kék eget. A virágok is kinyitották szines szirmaikat. Már letettem arról hogy megtalálom azt a különös alakot. A sétányon vágtam keresztül, kutyák kergetőztek, egy mókus ugrált a fákon és minden olyan mesésnek tűnt, mintha nem is itt élnék, mintha ez nem is egy igazi világ lenne mintha ... hirtelen megálltam, tovább akartam menni de nem tudtam. Csak álltam mozdulatlanul aztán hirtelen minden sötét lett, és hátradőltem egy bokorba. Mikor felültem már a szobámban voltam.

A házi feladatom már kész volt, a lap tetejére fel volt irva nagy betűkkel: A képzelet  falujában és alatta három lap tele volt irva apró betűkkel

Mind mind a papiron voltak a szines házak, a különös alak, a cukrászda a könyvtár, a sárga esernyők, a kis templom...

Odarohantam az ablakhoz hogy tán még is igazi a mesevilág ahol jártam. Elrántottam a tengerkék függönyt nem a  fenyőfa sétányt láttam, hanem hatalmas szürke emeletes házakat, rengeteg autót, egyik embert sem ismertem aki elhaladt a házunk előtt, és az ernyőjük sem volt sárga. Fű is csak elvétve nőtt ki, a berepedezett beton alól. A mogyorófa viszont pontosan ott ált kopaszon, leveleitől megfosztva.

De várjunk csak! Ki az a hosszú hajú fickó az ablak alatt?

P.Nóri

www.henilla.hu